Manyi megmentett engem, a szó szoros értelmében. A karantén alatt kaptam őt ajándékba, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, és a mai napig mentőmellényként szolgál. Annyira szeretem őt és a történeteit, hogy azt nem tudom szavakba önteni, ő egy hatalmas szeretetbomba. Órákig tudnék róla áradozni.
Manyi nem az én érdemem, valahogy megtalált, valahonnan kaptam, én tényleg nem tudom, de nála nem is kaphattam volna szebb és jobb ajándékot soha. Annyit tettem csak, hogy megpróbáltam a legjobb tudásom szerint papírra vetni a történeteit, hogy ne csak engem tegyenek nagyon boldoggá.
Úgy érzem, eljött az ideje, hogy elengedjem Manyi kezét, hogy bejárhassa a nagyvilágot, és eljusson azokhoz, akiknek szükségük lehet rá valahol.
(Kata a Fóti Szabad Waldorf Gimnázium 12. osztályos tanulója)
Mindig is imádtam rajzolni, festeni, különféle művészetekkel foglalkozni, és mint a legtöbb ember, én is a mesekönyvek világát fedeztem fel először, még egészen kicsi koromban. Volt, hogy hosszú órákon keresztül bámultam a lapokat. Elbűvölt az a sokszínűség, amit a rajzokban láttam: a színek, a formák, a hangulatok, kicsi apróságok, amiket első ránézésre senki nem vesz észre…
Kata és Manyi teljesen váratlanul toppantak be az életembe. Nagyon jólesett, hogy Kata annak ellenére megbízott bennem, hogy még csak 15 éves vagyok, és semmiféle tapasztalatom nincs illusztrátorként. Kata részévé tett Manyi világának úgy, hogy előtte nem is ismertük egymást. A közös munka egy ajándék volt, és nagyon boldog vagyok, hogy egymásra találtunk. Elképesztően szép élmény volt megélni egy mesekönyv képi világának kialakulását, összedolgozni azt a két világot, ami bennünk megszületett Manyiról és az ő történeteiről. Ez a munka egy ismeretlenbe vezető, izgalommal teli utazás volt mindkettőnk számára.
Remélem, hogy Manyi és a meséi másoknak is sok örömet ad majd.
(Panni a
Csillagberek Waldorf Gimnázium 9. osztályos tanulója.)
